Szakmai pályafutásom során kategorizálni szoktam az embereket. Így alakítottam ki a szemüvegviselőkről két kategóriát:

1. Aki mindent elkövet, hogy a szemüvege látszódjék
2. És aki mindent elkövet, hogy a szemüvege láthatatlan legyen

Aki láthatatlan keretet keresett, igen jó dolga volt a kétezres években, amikor bejöttek a Vágó István és egyéb politikusok által viselt fúrt keretek, azonban sikerült a hazai szemüvegviselőknek is annyira elfogadniuk, hogy egy szemüveg több, mint látásjavító eszköz. A szemüvegnek látszódnia kell, a szemüvegnek ki kell egészíteni az arc karakterét, esetleg megváltoztatni, a szemüveg legyen divatos, és a szemüveg legyen látható.

Főleg ha már az ember kiad érte pénzt. Mennyire irracionális lenne, hogy azért adok ki pénzt, hogy ne látszódjék a szemüvegem. Az ember szereti megmutatni önmagát, az egyéniségét, és ezért úgy érzi: a szemüvegemnek engem kell bemutatnia. A szemüveg néha olyan, mint egy létra: az ember érkezik a sarok mögül, de még nem látjuk, a létrát viszont igen, megállunk, és megvárjuk, míg keresztbe elhalad. A jó és látványos szemüvegkeret is ilyen. Észrevesszük, akár egy új frizurát, még nem is néztünk a viselő szemébe, amiben izgatottságot vélhetünk felfedezni: vajon mit szólnak az új szemüvegemhez? És az új szemüveg dicséretekor a szemek mosolyogni kezdenek, majd kacagnak: megérte az új szemüveg.

Az Otthon Optikában elérhetőek az Artlife szemüvegkeretek, amelyek tipikusan ezeket az érzéseket szeretnék adni a szemüvegviselőnek: látni és látszani. Nem, ez nem egy közlekedésbiztonsági szlogen itt és most, ez bizony azt jelenti, hogy ha Artlife kereted van, akkor állati csinos leszel, és remekül fogsz látni. Gyere be, próbáld fel, lőjj egy szelfit az instagramra….#artlife